Beismerem, hogy eddig tehetetlenül néztem az évek óta tartó önsanyargatást, hagytam, hogy a depresszió felhője felettem keringjen, s egyre sötétebbé és viharossá váljon, hogy az életem feletti irányítást teljes mértékben elveszítettem.
Minden egyes gond, bú, fájdalom, sértés, vita, tragédiák sora a sejtjeimbe ivódott, s a korábban magabiztos, minden problémát megoldó, vidám, élettel teli énem egy élőhalottá változott. Egy olyan emberré, aki már nem látja a fényt, aki teljesen elhagyta magát alárendelve az őt körülvevő problémáknak. Aki saját magát már egyáltalán nem tartja fontosnak, nem törődik vele, csak másoknak él, de az utóbbi időkben már az is csak a látszat volt.
